2014. július 17., csütörtök

Dínós (!) esküvői torta :)



Igen, jól látjátok, ez egy dínópár, és igen, esküvőre készült. :)

Amikor meghallottam az ifjú pár ötletét, elsőre nagyon leblokkoltam, aztán mikor az is kiderült, hogy egész alakos, nem figurás, akkor még jobban. :))

A kezdeti döbbenetből felocsúdva kezdtem el elmélkedni rajta, hogy oké, ez van, ezt kell szeretni, mit is lehetne kihozni a témából. Alapból úgy kellett megoldanom a dolgot, hogy a két egész alakos dinoszaurusz két különböző ízű legyen, ami ugye nehezítő tényező. Ez esetben egy étcsokis és egy feketeerdő tortás belső kellett, így legalább annyi könnyebbséget kaptam, hogy a piskótákat egyszerre tudtam lesütni.

Kellett még készítenem egy kicsi glutén- és laktózmentes tortácskát is a násznép allergiás tagozatának, amit így oldottam meg, hogy passzoljon kicsit a nagy tortához.


Ehhez a fondanthoz is laktózmentes vajat tettem, de belül itt is került a krém mellé egy kis meggytöltelék, hogy ne legyen olyan snassz.

A főtortánál szépen kigondoltam magamban, hogy majd egy nőiesebb és egy férfiasabb fejszerkezetű dínót fogok csinálni, de aztán mikor ott álltam a két nagy piskótakupac előtt késsel a kezemben, már nem láttam bele semmit. Ez a látvány tárult elém ugyanis:


Szép, mi? :)
Aki gyakran készít formatortát, annak biztosan nem nagy kunszt, de én őszintén szólva eléggé el voltam kámpicsorodva, hogy mit fogok az egészből kihozni. Aztán, ahogy elkezdtem farigcsálni, kezdett már valami formát önteni a dolog, s miután be is töltöttem a két részt és mindjárt duplájára nőttek a tornyok, már láttam, hogy hova tegyem a fejeket és a lábakat.
Mivel két különálló tortáról beszélünk, nem tehettem meg, hogy egyben leburkolom az egészet, így már előre eldöntöttem, hogy egy kis zöld növényzettel fogom az illesztéseket eltakarni, így utólag nézve nem is lett olyan direkt a dolog.
Az biztos, hogy a végeredménytől én is nagyon megkönnyebbültem, mert soha nem gondoltam volna, hogy ez fog kisülni az egészből. :)

Mivel az esküvőn lila dekoráció volt, már az elején eldöntöttem, hogy az egyik állat lila lesz, ahhoz meg annyira passzol a zöld, hogy nem is volt kérdés, milyen lesz a másik.
Amit biztosan tudtam, hogy nem akarok fátylat, cilindert, és egyéb esküvői díszeket tenni rájuk, mint általában az ilyen állatfigurás tortáknál szokták, ezért az egyik kicsit nőcisebb lett szempillákkal, a másik fiúsabb, kedvesen összebújva. 

Szerintem aranyosak lettek. Szerintetek?

11 megjegyzés:

  1. Igen, nagyon nagyon aranyosak lettek :) A 3D tortákkal én is így vagyok. Állok a piskótakupac előtt késsel a kezemben és azon merengek mi lesz ebből :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Millye! :) És ez még a jobbik eset! A járművektől egyenesen hidegrázást kapok. Kivételt talán egyedül a buszok és a mentőautók képeznek. :)))

      Törlés
  2. Nekem annyira tetszik a végeredmény, hogy már szinte menyatortának is elmenne :)

    VálaszTörlés
  3. Lerí róluk az igazi szerelem! :) Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  4. Irtó édesek! és mennyire jó, hogy nem azt a fátylas-cilinderes megoldást választottad! :)

    VálaszTörlés
  5. Helyeskék!
    Ügyes megoldás!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon bájosak! Kedvesség, lágyság, szeretet ;-)

    VálaszTörlés
  7. Naná, hogy aranyosak! :) Csak lesek és irigykedek, mit hoztál ki két kupac piskótából! :)

    VálaszTörlés
  8. ez hihetetlen, le a kalappal!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails