2013. szeptember 23., hétfő

Póniföldön, a szivárványon túl :)




Mirelle leánykáinak idén már a második szülinapi tortát volt szerencsém elkészíteni. Talán még emlékeztek a tavalyi "Mia és én" tortára... A lányok már akkor is nagyon hálás közönségnek bizonyultak, de az idén egyenesen elaléltak a tortától. :) 
Idén már 9 évesek a lányok és Mirelle elmesélte, hogy a póniőrület nagyjából 2 éves koruk óta tart. Annyira nem vagyok képben póni-témában, mert nálunk még a Thomas mánia dívik, de kicsit belekukkantottam ebbe a modernizált My little pony sztoriba és hál'istennek ez nem olyan negédes, mint a 80-as évekbeli verzió, inkább viccesnek, sőt néha morbidnak mondanám. 

A két, lányok által favorizált karakter a szivárvány sörényű Rainbow Dash és a rózsaszín sérójú Fluttershy. Ez utóbbinak még egy nyuszija is van (?), akit Angelnek hívnak és állítólag szeret rosszalkodni, illetve elég morcos kis fajzat, úgyhogy gondoltam ezt az arcát fogom majd megformálni a tortára is.
Mivel ezek elég csicsás kis jószágok, épp elég szín van a két figurában is, úgy döntöttem, hogy a tortát magát nem díszítem túl, inkább afféle minimal design formátumban marad, úgy érzem egész csini lett így is. 


Belül megtrükköztem kicsit a tölteléket, merthogy Mirelle rám bízta az ízvilágot. Úgy gondoltam, nem lehet túl extrém, ha már kislányokról van szó - bár gasztroszakértő anyuka mellet azért ehettek már pár furcsaságot ;) -, így egy csoki-vanília párosítást gondoltam, de annyiban feldobtam a dolgot, hogy egy blansírozott mandulával dúsított piskótába felváltva töltöttem kicsi vaníliával ízesített fehércsokis krémet és tejszínes csokikrémet, illetve ostyás csokigolyókat dobáltam a csokikrémbe, amik remélem még később is ropogtak. 


Utólag is köszönöm Mirelle-nek a szuper fotókat, amiket kölcsönadott nekem az illusztrációra. :)
Sok boldogságot a kilencéves Nőknek!







2 megjegyzés:

  1. Művész vagy :) Az a nyuszi a morcos pofijával... behalok! :D Egyébként a húgommal mi is gyűjtöttük őket, így visszagondolva elég fura figurák voltak, de hát na... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Az én megboldogult gyermekkoromban még nem volt ilyesmi, de azért csillámos cicás matricákat, meg efféléket gyűjtöttünk rendesen. Na meg illatosított rózsaszín radírokat. :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails