2013. február 6., szerda

Dínós torta



Nem is értem, hogy ez a téma, hogy nem talált meg eddig korábban, hiszen minden második kisfiú dínómániás tudtommal. :)
Persze Zsuzsi barátnőmben nem kellett csalódnom most sem, hiszen jobbnál-jobb tortaötletekkel talál meg minden évben, és most már két gyerkőcének is gyárthatom a szülinapi tortákat. 
A nagyobbik fiúcskának már a 4. szülinapjára készültünk és az volt a kérése, hogy lehetőleg élethűre emlékeztető dinoszauruszok legyenek a tortán, ne olyan babásak, mert ő már név szerint ismeri az összeset és nem lehet holmi stilizált formával megvezetni. :)
Na most emiatt nem is lehetett pici tortában gondolkodni, mert egy élethű-szerű figurához kell egy bizonyos méret, nem lehet ötcentisben megcsinálni. A torta így 25 szeletes lett, a dínók pedig ehhez méretezve. 
A Brachiosaurus nyakába persze egy kis merevítést kellett tennem, a Stegosaurus tüskés hátának szerencsére egy kis szárítgatás elegendő volt. A Triceratops teste sajnos nem lett az igazi, de ahogy nézegettem a képeket nem is igazán volt egyértelmű milyennek is kell lennie, mert van ahol olyan nagyon orrszarvúra emlékeztető testtel ábrázolták, van ahol inkább elefántszerű volt.

A vulkánnal egyáltalán nem vagyok elégedett, legközelebb, ha több időm lesz rá, jobban ráfekszem a dologra, de talán egy négyéves még elnézi nekem ezt a változatot. 
A torta belseje egy szedres-túrókrémes tortát rejtett kakaós piskótával. A vulkán belsejét pedig kivájtam és meglepiként egy kis házi szederlekvárt töltöttem bele, hogy passzoljon a tortához. :)

12 megjegyzés:

  1. Jajdenagyon szuper :-)! Kicsi fiam is tuti nagyon értékelné, ő a következő születésnapjára Stegosaurusos tortát kért puncsos mázzal (és persze mondta, hogy a Stegosaurus farkáról le ne felejtsem a 4 db tüskét :-D ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :))) Na akkor fel van adva a lecke Neked is! :) Főleg, ha mázzal kell leöntened... ;)

      Törlés
  2. Minden elismerésem, Pixie! Én játékdínókat vettem a vulkán tortámhoz anno, mert a nyári hőség nem kedvezett a figuráimnak. De lehet egyszerűbb lett volna, ha ide jövök tanulni tőled :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Haboska! :) A marcipán egész jól bírja a meleget, szerintem legközelebb próbáld meg azzal!

      Törlés
  3. Nagyon klassz lett! Kár, hogy nincs kép közelebbről az őslényekről!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike! :) Az a baj, hogy nagyon életlenek a képek, mert tök borult volt megint az idő, de majd bogarászok még, hátha valamelyiket érdemes kinagyítani... De csak a kedvedért! ;)

      Törlés
  4. Wow, nagyon részletgazdag, mint mindig! Az unokaöcséim odáig lennének érte!

    VálaszTörlés
  5. Ezt készülök elkészíteni a kislányomnak, szeretném megkérdezni, hogy a zöld alapba hogyan tetted bele a barna árnyékolásokat? Nagyon tetszik a tortád :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) A barna árnyékolást airbrush festékszóróval készítettem, de ha nincs ilyened, porfestékkel is megvalósítható, ha elég száraz a torta felülete. Sok sikert! :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails