2012. július 5., csütörtök

Ballagási torta




Kérdezhetnétek, hogy ki a fene ballag július elején, ami jogos is lenne, ugyanis ez a torta már több, mint három hete készült. Szóval megint egy kis fáziskésésben vagyok, de miután egy igazi alkalmi tortát készítettem, mindig aktuális lehet.

14 éves lányka otthoni ballagási bulijára készült ajándékba. Mint kiderült, nagyon szerencsés választás volt ilyen elegánsra venni a figurát, mert az ünnepelt is igazi felnőtt benyomását keltette elegáns frizurával és ruhával, szóval illett hozzá a torta is.

Mint látszik, épp a drótos virág gyártás második fázisába érkeztem, ugyanis az első próbálkozásom, anyukám szülinapi tortáján a fréziával még nem volt az igazi. Most egy kicsit talán jobb volt a virágmassza, amit begyúrtam, így vékonyabbra tudtam nyújtani a szirmokat. Ez egy nagyjából fantáziavirágnak mondható dísz itt megint, ugyanis hasonlít ugyan a magnóliára, de nem foglalkoztam vele, hogy botanikailag azonos legyen valamelyik alfajával, a színét már én kreáltam, valószínűleg pont ilyen sem létezik a valóságban, bár elég sokféle van liliomfából is.
A virág és a torta oldalának színét négyféle színből kevertem ki, szerintem nagyon szép, mély bíborszínt kaptam, nekem nagyon tetszik, kár, hogy a képek nem adják vissza az eredeti színét.


Sajnos a bevonat masszájával már nem voltam ilyen szerencsés, ugyanis azt meg egyáltalán nem lehetett vékonyra nyújtani, mert rögtön szakadt. Tudom, hogy ez meg a magas páratartalom miatt alakult így, mindenesetre nagyon bánom, sokkal jobban sikerült volna a torta alján a "szoknya", ha nincs ez a probléma, na majd legközelebb...

A torta joghurtos-epres krémmel volt töltve, akkor még friss eperdarabokkal, mert épp szezonja volt, mégiscsak úgy a legfinomabb. :)

7 megjegyzés:

  1. Ismét nagyon elegáns, kellemes tortát csináltál!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, egyedi tortát alkottál megint!

    VálaszTörlés
  3. Hű, igazán nagyon-nagyon szuper lett!
    A virág elképesztően jó! A színébe beleszerettem!

    VálaszTörlés
  4. Csodás lett, elegáns és kifinomult szuper színekkel :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen, nagyon aranyosak vagytok! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails