2010. szeptember 30., csütörtök

Feketeribizlis-aszúboros reformsütik



Először a németországi rokonainknál volt szerencsém a cukorrépasziruphoz (zuckerrübensirup), akik kenyérre kenve fogyasztották reggelenként. Állagát tekintve, akár a méz, csak szinte fekete, és kicsit égetett cukros, melaszos mellékíze van. Gyerekként nagy lelkesedéssel fogyasztottuk, mint különlegességet. Most némileg nosztalgiából tesókámtól kaptam ilyet egy üveggel, gondoltam gyorsan kotyvasztok is valamit belőle. Akinek nincs ilyen otthon, helyette mézet is használhat, persze az íze ezáltal nem lesz ugyanolyan.

Az ihletet Selectfood kiváló sörös-portóis kenyerétől kaptam, amit sajnos még nem sikerült letesztelnem, mert nem tudtam makadámdiót vadászni hozzá, de mióta megláttam nála, folyamatosan tervezem az elkészítését, így az utolsó néhány korty ciprusi Commandariát elmentettem erre a célra, mielőtt még valaki beszlopálná. :) Most csak egy ilyen kis cookie jellegű sütike készült belőle, ami lényegében reformsütinek minősül a zabpehelyliszt és a többi hozzávaló miatt. Megsüthető egyben, hosszúkás gyümölcskenyér-formában is, én most kis kerek sütikéket készítettem.
Vigyázat! Nagyon omlós, figyelni kell, nehogy túlsüssük.


Hozzávalók:

10 dkg puha vaj

10 dkg lágy barna nádcukor

0,5 dl (5 dkg) cukorrépaszirup

1 nagy tojás

0,5 dl vörös aszúbor (nálam ciprusi commandaria)

10 dkg zabpehelyliszt

5 dkg sima búzaliszt

1 teáskanál sütőpor

csipet só

5 dkg dió (elhagyható)

5 dkg aszalt feketeribizli

A vajat és a barnacukrot géppel habosra keverjük, majd fokozatosan hozzádolgozzuk a cukorrépaszirupot, a tojást és az aszúbort is. A liszteket összekeverjük a sütőporral és a sóval, majd szintén a masszához keverjük, jól kidolgozzuk. A feketeribizlit fakanálra váltva a masszába keverjük. További 5 dkg dióval dúsíthatjuk a masszát, de ez el is hagyható.
Sütőpapírra evőkanálnyi halmokat teszünk, vagy muffinsütő formáiban szintén egy evőkanálnyi tésztát adagolva, esetleg gyümölcskenyérformában sütjük ki a tésztát. Előmelegített sütőben, gázsütő 5-ös fokozatán tűpróbáig sütjük, körülbelül 10-15 perc alatt.
Végezetül még egy kis cukorrépasziruppal meglocsolhatjuk a süteményeket.

2010. szeptember 27., hétfő

Szív torta és díj


Barátnőm könyörögte ki az uccsó pillanatban, hogy készítsek neki egy tortát a házassági évfordulójukra, lehetőleg szív alakút és nagyon-nagyon csokisat.

A piskóta csokis részét egyből tudtam, hogy a legutóbbi saját receptemmel fogom megcsinálni, ami a Segítsütis tortánál debütált. Receptje megtalálható ITT. Krémnek sima csokis trüffelkrémet használtam, hogy azért mégse legyen annyira tömény, ezért külön cukor már nem is került bele. Ehhez 3 dl tejszínben felolvasztottam 15 dkg étcsokoládét, jól kihűtöttem, majd habosra felvertem és betöltöttem vele a piskótát.
A torta külsejét étcsokival készült ganache-al vontam be, 20 dkg étcsokihoz körülbelül 70 ml tejszínt használva, melyet gőz fölött összeolvasztottam, majd langyosra hűlve kentem a tortára.

A díszítést tekintve voltam kicsit gondban, végül úgy döntöttem, hogy epres fehércsokis bevonóval fogom díszíteni, ami erősen rózsaszínben játszik, de szerintem passzol a csokibarnához, így nem annyira lányos. Ehhez felolvasztottam az epres csokit és a torta kerületének megfelelő méretű sütőpapír szalagra kentem, majd rásimítottam az oldalára. A maradék olvasztott csokiból sütőpapírra kis szíveket nyomtam, majd száradást követően kidekoráltam vele a tortát.


Barátnőm szerette volna, ha a négyes szám, az évforduló száma is szerepelne a tortán, és mivel úgy gondoltam, hogy egy sima számozás tönkrevágta volna a látványt, úgy oldottam meg, hogy egy csokiból készült pillangó repülési nyomvonalába komponáltam bele. (Hű de kacifántos lett ez a mondat...) Bár egy kicsit szőrös lett, hogy úgy mondjam ez a nyomvonal, de majdcsak megtanulok csokival írókázni, mire a segítsütis tortákat kikézbesítem. :)
Azt mondtam neki, amikor átadtam neki a tortát, hogy ha a férje kérdezné, mondja neki, hogy a torta azt jelképezi, hogy ez a négy év úgy elszállt pilleszárnyon mint egy rózsaszín álom! :D Jót röhögött és azt mondta, hogy hülye vagyok, de jó lesz. :)))



Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Beccának ezt a kitüntető díjat, amit kreatívságomért kaptam. :) Elnézést kérek, hogy most nem adom tovább a stafétabotot, de akiket olvasok és elég alkotó szelleműnek tartok, már mind megkapták, így hát egyúttal visszaküldeném Beccának, mert a blogjában körülnézve megállapítottam, hogy simán megérdemelte ő is e titulust. :)


2010. szeptember 24., péntek

Chihuahua torta


Bármilyen meglepő, ez itt egy chihuahua akar lenni és nem őzike. :) Csak azért szólok, mert én őzikének látom, pedig tudom, hogy chihuahuának készült. Na mindegy.
Első állatos tortám, még sosem csináltam ilyesmit, látszik, hogy kell még gyakorolni.
Egy hét éves kislány szülinapjára készült és kifejezetten ő kérte, hogy ilyen legyen, konkrétan a torta legyen egy rét virágokkal és rajta feküdjön egy ilyen kutya. Nem tudom mikor álmodhatta meg ezt a képet magában, de sejtem, hogy nagyon szeretne egy ilyen kiskutyát, és ha másként nem, legalább így megkapta. :)


Csokis piskóta volt fehér csokis tejszínes krémmel, házi fondant bevonattal. A kutya belülről piskótamasszából lett megformálva, egészen pontosan csokis piskóta szederlekvárral, vajjal és porcukorral.

2010. szeptember 17., péntek

Hennamintás kékszőlős csokitorta marcipánnal - Segítsüti!!!




Nagyon kedves felkérés érkezett hozzám nem is olyan rég Nemisbékától. Én sem értem hogyan, de engem is beválogattak a Segítsüti kezdeményezés sütisütő csapatába. Úgy látszik nagyon szemfülesen kifigyelték, hogy nonstop csak sütök, ráadásul egy csemetém is van, ugyanis ez utóbbi volt a feltétele annak, hogy részt vehessek az akcióban. :)

Bevallom, nem sok mindent tudtam ezidáig a kezdeményezésről, de így utólag beleástam magam a témába és megtudtam, hogy a sütikre való licitálás segítségével már az eddigi akciók alkalmával is tekintélyes összegeket sikerült összegyűjteni, elsősorban gyermekekkel kapcsolatos adománygyűjtés céljára. Idén tavasszal már volt egy kör, amikor csaknem kétmillió (!) forintot sikerült így összeszedni. Most igencsak indirekt módon két kórház koraszülött osztályának gyűjtünk, ahol az előzetes információgyűjtés alapján tájékozódtak a szervezők, hogy pontosan mire is van szükségük, így tényleg úgy és oda megy a segítség, ahova kell. Részletesebb információkat olvashattok az akcióról ITT. Én személy szerint nagyon boldog vagyok, hogy ily módon segíthetek, mert biztos lehetek benne, hogy jó helyre kerülnek az adományok. (És extra vigyor nekem, hogy ezúttal nem csak azoknak okozok örömöt a tortáimmal, akiknek a pocakjába kerül :) )

Számomra egyértelmű volt, hogy tortát készítek és nem sütit. Nagy lelkesedéssel kezdtem neki a tervezgetésnek, aztán menet közben rájöttem, hogy amit kitaláltam, azt nem tudom két egyforma példányban legyártani, mert ugye egy kell ide bemutatásra, és egy a kedves nyertesnek frissen, amikor ő szeretné. Így hát módosítottam a torta küllemén és ezt a hennafestés jellegű csokidíszes marcipánborítású tortát találtam ki, amit talán tortadíszítésben nem annyira gyakorlott olvasóim is el tudnak készíteni.

Két vázlatot is készítettem a tetején lévő mintázathoz, ha valakit majd érdekel, és szeretné megpróbálni, szívesen feltöltöm őket a blogba. Én ugyan szabadkézzel próbáltam felvinni a mintát több-kevesebb sikerrel, de egy biztos, hogy a folyékony csokival igen nehéz szépen, szabályosan rajzolni, főleg, hogy a hideg tortán szinte azonnal megdermed. Ha valaki túl nehéznek találja ezt a típusú díszítést, akár sima pöttyözéssel, vagy csíkozással is nagyon mutatós eredményt érhet el. Egy jótanács a recepthez, hogy meglehetősen aromás szőlőfajtát válasszunk, mert én az első próbasütésnél nagyszemű csemegeszőlőt vásároltam, aminek szinte semmi íze sem volt, így a krémben sem érvényesült annyira, másodjára viszont már borszőlőt (otello) használtam, aminek sokkal intenzívebb íze volt. Amúgy nem faxniztam vele sokat, betettem a szőlőt a turmixgépbe és szőröstül-bőröstül ledaráltam, utána szűrtem és passzíroztam le. A krémhez én a tejszín mellett savójától lecsöpögtetett joghurtot használtam, ami így kevésbé lesz savanykás, viszont megőrzi friss jellegét, de a mascarpone jellegű krémsajtok is megfelelnek a célnak.
A bevonathoz a marcipánt azért is választottam, mert sima tömb marcipán könnyen beszerezhető, így bárki feldíszítheti vele a tortát egy kis húszdekás tömbbel is, ha nem akar a teljes burkolásra vállalkozni, szépen mutat úgy is, ha csak egy kört szabunk belőle a tetejére és azután dekoráljuk a csokival.

A lényeg a lényeg, hogy tessék kérem licitálni ITT! Ki a legtöbbet adja érte, viheti és amellett, hogy jót lakmározhat belőle még a koraszülött babócákon is segít, hogy mihamarabb jó húsban és egészségesen kikerülhessenek a kórházból szüleik és mindannyiunk nagy örömére. :)

Egyetlen kérésem a leendő licitálókhoz, hogy az én tortámra lehetőleg olyan valaki vessen szemet, aki Budapest belterületén át tudja venni, mert messzebbre sajnos nem tudom elszállítmányozni azt. Előre is nagyon köszönöm!

Íme hát a recept:


Kékszőlős csokitorta marcipánnal

Hozzávalók a tésztához:

15 dkg étcsokoládé
20 dkg vaj
20 dkg cukor
1 teáskanál vanília kivonat
4 tojás
10 dkg finomliszt
6 dkg rétesliszt
1 evőkanál kakaópor

A krémhez:

20 dkg kék szőlő
3 evőkanál porcukor
1 evőkanál étkezési keményítő
2 dl lecsepegtetett joghurt vagy mascarpone krémsajt
2 dl tejszín
2 csapott evőkanál zselatin fix

A bevonathoz:

20 dkg étcsoki vagy bevonócsokoládé
0,5 dl tejszín

A díszítéshez:

marcipán
olvasztott étcsokoládé

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk és félretesszük hűlni. A tojások fehérjét 6 dkg cukorral kemény habbá verjük és szintén félretesszük. A vajat a maradék (14 dkg) cukorral és a vaníliakivonattal habosra keverjük gépi habverő segítségével. Hozzákeverjük a tojások sárgáját és a kihűlt olvasztott csokoládét. A liszteket összeszitáljuk a kakaóval és szintén a keverékhez adjuk és simára kidolgozzuk. Kézi habverőre váltunk és a tojáshabot hozzáforgatjuk. Nem kell megijedni, ha kicsit nehezen áll össze, kicsit tovább kell dolgozni vele, mint egy sima piskótánál.

Egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral és a masszát belesimítjuk, tetejét egy spatula vagy kanál segítségével elegyengetjük. Előmelegített sütőben, gázsütőnél az 5-ös fokozaton előbb negyed órát, majd a 4-es fokozatra visszavéve a hőfokot tűpróbáig sütjük.

A kész piskótát egy deszkára borítva hűlni hagyjuk.

Közben elkészítjük a krémet. A szőlőt megmossuk, leszemezzük, a szemeket félbevágjuk és egy turmixgép segítségével ledaráljuk, majd egy szűrő segítségével átpaszírozzuk. A 20 dkg szőlőből nekem kb. 120 ml rostos szőlőlé maradt. A keményítőt két evőkanál szőlőlével elkeverjük, a maradék szőlőlevet a porcukorral felforraljuk, majd a keményítővel besűrítjük és langyosra hagyjuk hűlni.

A savójától lecsepegtetett joghurtot (vagy mascarponét) 2 evőkanál porcukorral kikeverjük, majd gépi habverővel hozzádolgozzuk a már kihűlt szőlőkrémet. A zselatin fixet hozzáadjuk és még körülbelül egy percig keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük és kézi habverő segítségével a szőlős krémhez forgatjuk, majd a krémet hűtőbe tesszük.

A csokoládéganache-hoz a csokoládét és a tejszínt vízgőz fölött felolvasztjuk és félretesszük hűlni, időnként átkeverjük, míg krémes állagúvá nem válik.

A piskótát három lapba vágjuk. A krémet a hűtőből kivéve kézi habverővel átkeverjük és betöltjük vele a tortát. A langyosra hűlt csokoládéganache segítségével oldalát és tetejét bevonjuk, habkártyával átsimítjuk.

A marcipánt átgyúrjuk és porcukorral beszórt deszkán kinyújtjuk, majd a tortát beburkoljuk vele. Az oldalán kilógó részeket levágjuk, kevés kakaóporral átgyúrjuk, én az így kapott maradékból egy kis szalagot kanyarítottam az oldalára, de tetszés szerint bármilyen más dísz is készíthető belőle. A felolvasztott, majd langyosra hűtött csokoládét habzsákba vagy sütőpapírból hajtogatott ideiglenes tasakba töltjük és a marcipán tetejére mintát írókázunk vele.

2010. szeptember 16., csütörtök

Csak egy buta kukac...


Ne ijedjen meg senki, nem őrültem meg. Vagy csak egy kicsit. :) Ez itt szintén egy torta.

Korábban már beharangoztam ITT, hogy a Labirintus című filmből még egy karaktert meg szeretnék csinálni cukorból, de kellett alá egy kis tortát is csinálnom, hogy ehető legyen, meg ugyebár ez itt egy tortás blog akar lenni elsősorban.

Az egyik legédesebb pofa a filmben ez a "buta kukac", aki útbaigazítást ugyan nem tud adni a Labirintusban eltévedtek számára, azonban örömmel meghív egy csésze teára. :) Kékes árnyalatban játszó tollszerű frizurát visel, amit nem tudtam cukorból megformázni, igazi szőrt vagy tollat viszont nem akartam rátenni, mert akkor már semmi értelme az egésznek, így maradt ez a változat.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ezek az ételfestékek, amik nekem vannak, nem igazán alkalmasak olyan finom festésre, mint mondjuk egy modellező festék, ezért menet közben úgy döntöttem, hogy ha már csak ilyen maszatolva lehet velük festeni, akkor legyen olyan, mintha vízfestékkel festettem volna és kicsit egymásba folyattam a színeket. Tudom, hogy nem hasonlít tökéletesen az eredetire, de talán a hangulatát sikerült kicsit megfogni, szívesen fogadom erről a Labirintus-fanok véleményeit.
Egyébként a kék szín kivételével csak természetes ételfestékeket használtam, konkrétan paprika kivonatot, széntablettát, kurkumát és kakaót.



2010. szeptember 13., hétfő

Málnás túrótorta mogyorós tésztatalppal



Ezt az egyszerű külsejű gyümölcstortát csak azért mutatom meg mindenkinek, mert a visszajelzések szerint kiválóan-remekül bevállt hozzá a minap kikísérletezett és szabadalmaztatásra váró mogyorós-barnacukros omlós tésztám. :) A viccet félretéve, tényleg nagyon jól passzol az efféle sütikhez és tortákhoz, illetve úgy látom, hogy kifejezetten a savanykás gyümölcsökhöz illik.

25 cm-es tortaformában készült és éppen elegendő volt hozzá a múltkori kosárkákhoz készített adag, a tészta receptje megtalálható ITT. A túrós réteg szintén a blogra már feltett ribizlis tejszínes túrótortánál használt krém alapján készült (pontos recept ITT), azzal a különbséggel, hogy nem krémes, hanem szemcsés tehéntúrót használtam hozzá.

A tetejére kb. 40 dkg málna és málnalével készült gyümölcszselé került.

2010. szeptember 8., szerda

Furulyás torta


Ezt a tortát barátnőm kis unokaöccsének készítettem, csokis piskótával és csokikrémmel. Küllemre kicsit komolyra és felnőttesre sikerült szerintem, de hát csak az volt a kérés, hogy egy furulya legyen rajta, abból meg úgy magában egyéb figura nélkül nem sok mindent lehet kihozni, vagy legalábbis nekem nem sikerült. A borításával sem vagyok igazán megelégedve, már így utólag a fotó eléggé kihozza a hibákat, úgy élőben nekem sem tűnt fel.

Menet közben volt egy kis gikszer, mert éjjel kettőkor fejeztem be a díszítést és pakolgattam a tetejére a hangjegyeket, de már csak reggel, álmomból felriadva jöttem rá, hogy a furulya rosszabbik felére, tehát oda, ahol fújjuk. :) Ki is ugrottam az ágyból kétségbeesetten, szerencsére nem "gyógyult" rá teljesen a tortára, így még meg tudtam a furulyát fordítani.

Hogy egy kicsit feldobjam és valami extrát is vigyek bele, a Happy Birthday köszöntődalocska kottáját festettem az oldalára. Remélem a kissrác le tudta játszani. :) Állítólag a furulyához nem volt szabad senkinek hozzányúlni és a kottát is leoperáltatta magának az oldaláról. :D


2010. szeptember 3., péntek

Citromkrémes piskótakorongok orange curddel



Éppen babapiskótát próbáltam házilag gyártani, amikor kifundáltam ezt a könnyű kis desszertet, ezért menet közben rögtön piskótakorongokat is készítettem. Sajnos a babapiskóták túl laposak lettek, de a tészta éppen megfelelt a korongokhoz, kellően puha, könnyen csúszik a krémmel.
Nem vagyok az a típus, aki cheesecake-nek hívja a sajttortát és a többi, de most nem találtam jobb nevet az orange curdnek, pedig ez is csak főzött krém, de vajjal és nem tejjel, ezért nem akartam megzavarni azokat, akik így ismerik. Mi magyarok amúgy hajlamosak vagyunk az efféle dolgokat is túlmisztifikálni, pedig úgy gondolom, hogy ha valaminek lehet magyar nevet adni, akkor miért ne tegyük, pláne, hogy ennek a tök hétköznapi és egyszerűen elkészíthető krémnek a citromos változatát (lemon curd) állítólag kenyérre kenve fogyasztják az angolok az ötórai teájuk mellé. Ez utóbbit nem tudom igazolni, mert nem vendégeskedtem még angol háztartásban, csak olvastam valahol. :)

A lényeg, hogy ennek a desszertnek a közepén ilyen főzött narancskrém van, körülötte tejszínes-joghurtos citromkrém, de ettől függetlenül egy nagyon egyszerű kis recept, csak az elkészítése körülményes, ám aki szereti a citrusféléket, annak ízleni fog. Az orange curd elkészítéséhez nagyon édes narancsot kaptam, ezért pici citromlével egészítettem ki, hogy élénkebb íze legyen.


Hozzávalók a piskótához:
2 tojás
6 dkg cukor
narancs- és citromhéj vegyesen
pár csepp vaníliakivonat
5 dkg liszt

az orange curd-höz:
5 dkg vaj
10 dkg cukor
2 tojás
1 nagy narancs
fél citrom

a citromkrémhez:
1 nagy citrom
1 teáskanál étkezési keményítő
1 dl joghurt
2-3 evőkanál cukor
1 teáskanál vaníliás cukor
2 dl tejszín
1 evőkanál zselatin fix

A piskótakorongokhoz felverjük a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral sűrű habbá, belereszeljük a narancs és citromhéjat, beletesszük a vaníliakivonatot és óvatosan hozzáforgatjuk az átszitált lisztet. Nyomózsákba töltjük és tapadásmentes sütőpapírral bélelt tepsire egyforma kerek kis korongokat nyomunk belőle. Előmelegített középmeleg sütőben (gázsütő 4-es fokozat) 2-3 perc alatt megsülnek. Nagyon kell rájuk figyelni, nehogy odaégjen az aljuk. A sütőpapírral együtt hűvösebb felületre (pl asztalra) tesszük és hagyjuk őket kihűlni.

Az orange curdhöz gőz fölött felolvasztjuk a vajat, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a cukrot, az összehabart tojásokat, a narancs és a citrom lereszelt héját és levét. Addig kevergetjük, míg összesűrűsödik. Félretesszük hűlni, időnként megkeverjük. Mikor már kellően langyos, üvegbe töltjük és a hűtőbe tesszük.

A citromkrémhez kifacsarjuk a citromot, levét átszűrjük. A keményítőt elkeverjük egy kevés citromlével, majd a maradék citromlevet felforraljuk, utána a keményítőt belekeverjük, azzal sűrűre főzzük. Félretesszük hűlni. A joghurtot kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd összekeverjük a citromkrémmel. A tejszínt félkemény habbá verjük, hozzáadjuk a zselatin fixet, majd azzal együtt már teljesen keményre verjük. A joghurtos citromkrémhez forgatjuk, majd betesszük a hűtőszekrénybe. Úgy negyed óra múlva ránézünk, kicsit átkeverjük, ha már látjuk, hogy kellően sűrűsödik a krém, sima kerek csöves nyomózsákba töltjük.

A piskótakorongokat tányérra tesszük, a citromkrémből gyűrűt nyomunk a közepére úgy ötforintos méretben, majd körben a korong széléig. A középen kihagyott üregbe egy teáskanállal teszünk az orange curdből, majd egy újabb réteg citromkrémmel befedjük. Citromcikkellyel, narancshéjjal díszíthetjük.
Jó étvágyat! :)



Egy szelet torta


Címezhettem volna úgy is, hogy "Ki kér egy szeletet?", de aztán rájöttem, hogy ha véletlen lenne jelentkező, nem tudnám újra ilyen formán reprodukálni. :)))

Szóval ez egy tortaszelet formájú tortácska. Készítettem már egy ilyet, de azt nagyon összecsaptam, ezért nem merem kitenni a blogba. :) Egyébként egy újfajta csokikrémet akartam kipróbálni, azért készült, de sajnos nem vált be, pedig tudhattam volna, mert amibe vaj kell, az általában olyan lesz a végén, amit a cukrászdákban is utálok, ilyen piramis szelet vagy miaszösz elnevezésű süteményekben. Azért a látványt megosztom veletek, ha a receptet nem is. ;)

2010. szeptember 1., szerda

Thomas és Harold második kiadás



Ismét készítettem egy Thomas a gőzmozdonyos tortát haverkájával, Harolddal. Most próbáltam egy kicsit plasztikusabban megjeleníteni a "tájat" a háttérben, illetve új elemként kerítést is csináltam az alsó szinthez.
Sejtem, hogy már mindenki unja ezeket a tortáimat, de gondoltam érdekes lesz összehasonlítani a korábbi ilyennel, amit megnézhettek ITT , talán látszik, hogy fejlődtem azóta valamit. :)

Egyébként egy picurka kétéves nagy szülinapi bulijára készítettem csokis piskótából, az alsó szinten tejszínes csokikrémmel, a másodikon málnás joghurtkrémmel.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails