2010. augusztus 12., csütörtök

Vizilovas torta


Ez a tortácska sem ma készült, de csak most tudom megmutatni. Kricky indított egy amatőr tortadíszítő versenyt, amire faragott tortákkal lehetett indulni, vagyis nem a hagyományos kerek vagy szögletes formával. Ez volt az első ilyen próbálkozásom és nekem is hihetetlen, de képzeljétek, megnyertem!!! :DDD Szinte a mai napig nem is hiszem el, mert én még soha semmilyen versenyt nem nyertem! Bár ha jól emlékszem, egyszer általánosban nyertem egy csokit a negyedik legjobb farsangi jelmezért, de igazából az is anyukámat illette volna, mert ő készítette. :)
Jó, tudom, hogy ez nem igazi cukrászverseny, de egyrészt nem is vagyok cukrász, másrészt nekem sokat számít azoknak a véleménye, akiknek szintén hasonló hobbijuk van és tudják, hogy mennyi munka van egy-egy tortában. Külön tetszett a versenyben egyébként, hogy nem lehetett szavazni, vagyis nem arról szólt az egész, hogy ki hány ismerősét tudja mozgósítani a cél érdekében, plusz anonim módon történt a pályázatok beküldése, senki sem tudta, hogy melyik tortát ki csinálta. Én külön próbáltam nehezíteni a kilétem felderítését egy viszonylag puritán fotó készítésével, ronda szürke betonfal előtt. :D

Ez a piskótafaragás nem az én asztalom, ezért igazából nem is értem miért engem választott a zsűri, mert semmi gyakorlatom nincs benne, látom is a hibákat szép számmal, plusz kicsit össze is csaptam, nem volt időm jobban kidolgozni, ahogy eredetileg elterveztem. Ráadásul szebbnél-szebb torták voltak, érdemes őket megnézni Itt, annyi féle stílusban készültek, hogy szerintem mindenki talál majd neki tetszőt. Lehetett még keksz- vagy piskótamasszából formázni is tortát, de én a nehezebbik feladatot, a faragást választottam, meg is gyűlt vele a bajom rendesen. Amúgy nem szívesen készítenék ilyet, mert sokkal tömörebb piskótából lehet csak megcsinálni, mint amihez a magyar ízlés szokva van, és emiatt nem olyan puha és finom, de hát itt most a látvány volt a lényeg. Ez itt most egyébként marcipánnal készült, ami a melegtől kissé megnedvesedett, de ez most kivételesen használt is a témaválasztás miatt. :)

Egyszóval most nagyon boldog vagyok és ezúton is szeretném megköszönni még egyszer Krickynek, akinek munkáját őszintén csodálom, és a másik két zsűritagnak, akiket nem ismerek személyesen, de tudom, hogy nagy szakértői a tortadíszítésnek, ezért különösen értékes a véleményük.
Egy biztos, ez az elismerés megerősített abban, hogy érdemes ezt a piskótafaragós dolgot is gyakorolnom, így valószínűleg gyakran láttok majd tőlem még hasonló "képződményeket". :)

32 megjegyzés:

  1. szia! elismerésem mindenkinek aki ilyenbe belefog és egyből megy neki.
    egy kérdésem, kérésem lenne: tervezed-e, hogy netán fázisfotókkal is tarkítod a tortás bejegyzéseid? sokak, igazi, de lelkes amatőrök számára kedveznél azzal.
    s gratu az első helyezésért. nem mesélnéd el milyen apropóból esett a választásod a vizilóra?

    VálaszTörlés
  2. Na látod Pixie! Nem csak online csodálóid és rajongóid vannak, akik csak amatőr módon dicsérik alkotásaidat, hanem a szakma is elismer! Gratulálok, és megérdemelted! Ideje elindítani a nyerő szériát és több versenyen részt venni.
    Nekem nagyon tetszik ez a vízilófej, annyira vidámra sikeredet. Rajta meg a madár… és azok a kancsal szemek :DDD, ahogy a madár popóját lesi ;). Szal’ teli találat.
    Milyen ízesítésű volt? (nem bírom ki, hogy a klasszikus kérdést ne tegyem fel! )

    VálaszTörlés
  3. Szia! Köszönöm szépen! :) Ezek szerint Te is lelkes amatőr vagy? ;) Igazság szerint nem gondoltam, hogy én olyan szinten lennék, hogy okíthatnék másokat, de abban lehet, hogy igazad van, hogy ha egy ilyen kicsit bonyolultabb fazont találok ki, azt érdemes lenne részleteiben megörökíteni. Legközelebb majd gondolok rá. :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Ami! Köszi szépen, drága vagy! :)
    Hát, azért nem hinném, hogy itt nálunk ennek a hobbinak a művelőit már "szakmába" lehetne tömöríteni. :) De lehet, hogy jó lenne, mert az amcsiknál már kifejezetten erre szakosodnak cukrászdák, ahol mással nem is foglalkoznak csak tortákkal.
    Ízét tekintve vaniliás madeira-piskóta volt, alul epres fehércsokival, a viziló fejénél pedig étcsokival majd marcipánnal burkolva.

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat, az előbb elfelejtettem megválaszolni, hogy miért esett a választásom a vizilóra. Igazából semmi oka nem volt, csak gondolkodtam, hogy milyen formát tudnék kifaragni nulla gyakorlattal, elkezdtem rajzolgatni, aztán a néhány ötletből ez volt a legszimpatikusabb, mert ilyet tuti egy ismerősöm se kérne a közeljövőben a szülinapjára. :)

    VálaszTörlés
  6. Amerikában tényleg olyan ütős tortákat készítenek, hogy az már nagyon dúrva. Imádom nézi ezeket a műsorokat (CakeBoss stb...), de sosem dolgoznék ott :D. Milyen feszített tempóban dolgoznak, mindenki tiszta ideg. A végén meg mint nézőnek is sír a lelkem, mert seperc alatt megeszik azt, amin napokig dolgoztak.

    Fincsi volt a torta is! Végül ki ette meg, miután a fotó elkészült? A család?

    VálaszTörlés
  7. (Már nem először kérjük a Pixie-féle fázisfotókat és a tippeket, látod látod, sokan tanulnának Tőled ;), vagy te "olyan szinten")

    VálaszTörlés
  8. Fú, Ami! Hát az a Cake Boss! Jó nagy kamu valóságshow az egész, ráadásul csúnyán önelégült a pasi, de bevallom én is nézem. :) Mindig reménykedek benne, hogy majd kileshetek valami fogást, de aztán rá kell jöjjek, hogy én olyan tortákat sosem akarnék készíteni, ami gabonamasszából meg ránézésre kőkemény 10 centis piskótalapokból készül fél centi krémmel töltve. Boááá.... :)

    VálaszTörlés
  9. Elképesztően szépek a tortáid, gratulálok, nagyon nagyon ügyes vagy! Üdv: Elif

    VálaszTörlés
  10. Ja-ja, a pasi elég brutál, de sztem rájátszik, mint ahogy mindenki-na maradjunk annyiban, hogy nem egy nagy színész. Viszont mégis szeretem én is nézni, nagyon szép dolgokat képesek megcsinálni. Minden gyári fondantból készül, ki tudja milyen alapanyagokkal dolgoznak. De ez már ilyen... viszont vagy egy szobrász csajszi, iparművészetin végzett, és elképesztő dolgokat művel! Őt imádom :).

    Azt sérelmezem én is, hogy a praktikákat nem mutatják, sablonos részleteket csak, de az igazi trükköket nem. Viszont van egy másik műsor, ahol 3 cukrászcsapat versenyzik, és ott néha mutatnak ezt-azt :).

    VálaszTörlés
  11. Szia Elif! Köszi szépen, nagyon kedves vagy! :)

    VálaszTörlés
  12. Méghogy ne lennél olyan szinten? Bárki, akitől tortát rendelnek (s nem egyedi, kiugró alkalom), attól már símán lehet tanulni.
    Rajzoltad előtte? Na látod, már ez is egy ötlet lehet másoknak. Bár nem nekem, a készítményeim azért a rajzaim előtt lehetnének (bár tényleg az amatőrség elejét súrolom alulról).
    És el kell ismerjem, hogy tényleg nem sokan tolonganak ilyen kivitelezésért, valószínű az ötleted is dobott a zsűri tagjai előtt.
    Szóval tényleg várom ám a fázisfotókat, s nem csak a faragottak kategóriájában.

    VálaszTörlés
  13. Pixie!

    nagyon gratuláok neked! Külön öröm Nekem, hogy nem tudtam előre, Te vagy a vizilovas torta készítője!
    Azt hiszem, ez az első hely nagyon egyértelmű volt. Nagyot alkottál! :)
    Várjuk a további csodáidat!

    VálaszTörlés
  14. Kricky! Nagyon szépen köszönöm mégegyszer! Boldoggá tettetek! :)))

    VálaszTörlés
  15. Nahát, ezen meglepődtem, hogy még sosem nyertél versenyt, mert ahogy már ezen a honlapon valahol máshol is közkinccsé tettem a sztorit, sehányéves korunkban is egyértelmű volt már, hogy nemcsak a kezed nagyon ügyes, hanem tele van a fejed mesebeli, jópofa, sosemlátott dolgokkal... Szerintem már akkor is túl szerény lehettél, és csak azért nem nyertél, mert nem mertél indulni a versenyeken!
    Plusz nem szeretnék itten a kultúr-rasszizmus vádja alá kerülni, de az emberek jelentős része már attól is odavan, ha valami csak szép és a könyv szerint van megcsinálva (CakeBoss... iskolai rajztanár... stb.) Amiket te csinálsz, azokban van valami plusz Pixie-esszencia, ami egy kis extra bájt és humort és főleg egyediséget ad annak, amit kreálsz (és én nem csak a tortáidat ismerem!) Szóval abszolút megérdemelted azt az első helyezést :)

    VálaszTörlés
  16. Ez valami csúcs szuper lett. Nagyon tetszik

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm Veronkám, de mondtam már neked, hogy nem szabad engem ennyire dícsőíteni, mert csak rosszul érzem magam tőle, elég lesz egy szimpla vállonveregetés is. Már úgy virtuálisan. :)

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm Bianka, aranyos vagy! :)

    VálaszTörlés
  19. Nem szóltam, nem szóltam!.... :)

    VálaszTörlés
  20. Hát ez milyen jó már! Elismerésem. Most már alkothatnál valami csúnyát is, mert már nem tudom hogy dícsérjelek és magasztaljalak :DDDD

    VálaszTörlés
  21. Köszi Araniel! Ígérem, legközelebb valami csúnyát mutatok, már kész van, csak be kell iktatni. :D

    VálaszTörlés
  22. Nagyon jól sikerült a tortád, tetszik. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  23. Nekem is ez volt a kedvencem, erre szavaztam volna, és tudtam, éreztem, hogy te csináltad!:)

    VálaszTörlés
  24. Köszönöm Kiskukta, nagyon aranyos vagy! :) Te hogyhogy nem indultál? Biztosan felismertem volna én is a stílusodat. :)

    VálaszTörlés
  25. Terveztem, már a piskóta is megvolt hozzá, aztán az élet mégis úgy hozta, hogy lemaradtam az egészről. De hátha lesz még ilyen verseny, és akkor elkészítem amit kigondoltam:)).

    VálaszTörlés
  26. Akkor én neked drukkoltam! :D
    Ott írtam is...

    VálaszTörlés
  27. Szia Én! Ööööööö, vagyis Te! :)))
    Köszi szépen a drukkolást! :)

    VálaszTörlés
  28. Raindrop vagyok, csak véletlenül egy másik mélemmel voltam bejelentkezve. :D

    VálaszTörlés
  29. :DDDD
    Már mentem visszanézni, hogy ki lehetett az! Nagyon köszönöm utólag is és külön öröm, hogy úgy tetszett meg, hogy nem tudtad, hogy én csináltam. :)

    VálaszTörlés
  30. Nem jártam Nálad egy ideje, de most visszaolvastam lelkiismeretesen. Gratulálok ehhez a csodás viziló-tortához, fantasztikus, igazán megérdemelted az első helyet!

    VálaszTörlés
  31. Köszönöm Móni, nagyon aranyos vagy! :) Azért érdemes ám a többi tortát is megnézni, szerintem voltak ott szebbek is.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails